“Profi fotómodell vagyok, én már szerepeltem címlapon. Kilógok a többi lány közül, mert különleges vagyok. Apukán csádi, anyukám Magyar. Kemény vagyok, nem barátkozni, hanem nyerni jöttem!”

 

Amina Malakona (Amina)

 

 

De persze van ellenvélemény is, az egyik versenytárs részérúl, aki szerint a bájos konkurencia annyira fent hordja az orrát, hogy rendszeresen újre kell festeni utána a plafont.

 

Vele castingoltam, már ott is húzta a száját mindenre. Hol csendben volt, hol meg kirohanásokkal tarkította a hisztijét, káromkodva kiabált. Nem tudom, kinek képzelte magát, egy lelki beteg, beképzelt nő. Azt mondta rám, sok vagyok, hát nekem meg ő volt kevés.

 

Amina egyébként tényleg nagyon szép, de az irigyei, vagy a saját természete úgy látszik akadályozzák, hogy kibontakozzák. A zsűri szerint is lenne még tanulnivalója.

 

Évek óta foglalkoztatott modell, viszont még mindig nem tudott befutni. Annyira nem teszi magát szerethetővé, hogy ez meggátolja abban, hogy felmutasson valamit. Befeszül azokkal szemben is, akik hozzásegíthetnék a sikerhez.

 

Na de felejtsük el a lányok torzsalkodását és koncentráljunk az érdemi történésekre. A tegnapi részben a lányoknak aktfotózáson kellett bebizonyítani rátermettségüket. Hogy ez mennyire szükséges egy leendő címlaplánynak az most ne is boncolgassuk, mindenesetre jó részt lehetett készíteni belőle. A lányok egy kivételével semmilyen problémát nem is találtak ebben, a maradék egy is csak azért húzódozott, mert a barátja féltékeny természetű és nem igazán szereti, ha mutogatja magát.

A képek remekül sikerültek, a profi fotós instrukciói alapján a versenyzők remekül mutatták meg kiemelkedő bájaikat. Segítségük is érkezett, hogy a hölgy nézők sem maradjanak látnivaló nélkül a szépen kigyúrt Éden Ádám volt az est meglepetésvendége, aki a csupasz hölgykoszorúban meglehetősen jól is érezte magát.


Lássuk mit meg nem tettek a lányok a továbbjutásért:


Ez a rész csak egy valamiről szólt


 

Az értékeléskor végül Aminát a csádi-magyar származású lány legnagyobb meglepetésére őt rakták ki a műsorból. Annak ellenére, hogy profin vetkőzött és egzotikus külseje kiemelte a többiek közül, a zsűri mégsem találta alkalmasnak a folytatásra.

 

Számomra egyáltalán nem volt ismeretlen terep a vetkőzés, hiszen korábban már szerepeltem a nyuszis magazinban, és a Hustlerben is. Mivel rutinos vagyok, azt gondoltam, hogy brillírozni fogok, de sajnos nem így történt. Nem is az fáj, hogy kiestem, hanem az, hogy pont ennél a feladatnál véreztem el.Mindenesetre nem adom fel, és bízom abban, hogy a műsor által még több felkérésem lesz!